Betekintés a természet filozófia világába

Egy filozófiai enciklopédiában azt olvashatjuk, hogy egy jeles gondolkodó a természet fogalmának legalább hatvanhatféle értelmét különböztette meg. Fantasztikus kollekció – ámuldozhatunk, sőt, szabadulva az ámulatból, további értelmezésekkel bővíthetjük a listát, hiszen tiszteletre méltó barátunk csak az európai gondolkodás eredményeit tekintette át és figyelmen kívül hagyta például a különféle kínai, japán, vagy indiai természetfelfogásokat.

Ez még rendben is volna, ámde mit lehet kezdeni ennyiféle értelmezéssel? Milyen alapon választhatunk közöttük? Hiszen valamennyit valószínűleg nem helyeselhetjük – már csak az eltérő értelmezések egymást gyakran elutasító állásfoglalásai miatt sem. Válasszuk azt a megközelítést, amelyik a természet természetfeletti viszonyának elemzéséből próbál érvényes és használható természetfogalmat kialakítani, vagy inkább a természetes-mesterséges, esetleg az anyagi-szellemi, vagy netalántán a földi-kozmikus viszonylatokat tanulmányozva keressünk támpontokat? Újabb nehézségekkel találkozunk, ha el akarjuk dönteni, vajon hozzá tudnak-e szólni a természet fogalmának értelmezéséhez a tudományok? Milyen tudományokat vegyünk figyelembe? Minden tudományterület egyaránt számításba veendő, vagy csupán az úgynevezett természettudományok a fontosak? De hogyan dönthetjük el, hogy mi természettudomány és mi nem az – a természet fogalmának előzetes ismerete nélkül? Honnan származhat ez az előzetes ismeret és miféle tapasztalatok, cselekedetek vagy erények révén szerezhető meg?

 A biológia, a kémia vagy a fizika sokat elárul a tárgyául választott jelenségkörről, de jobbára hallgat tárgyának a világban fellelhető egyéb dolgokkal való összefüggéseiről és alig beszél az adott tárgy kiválasztásának indokairól, a választás értelméről és következményeiről. Vajon ebben a helyzetben hogyan lehetne az egyes tudományterületek szépen cizellált ismeret-mozaikjaiból összeállítani a természetre vonatkozó tudást? Vajon ez a tudás, ha egyáltalán létrehozható, tudományos jellegű marad-e, s ha igen, melyik tudományterület jellegzetességeit fogja hordozni – vagy talán ma már, a modern korban, lehetetlen a természet egészének tudományos igényű leírása? Kétségtelennek látszik, hogy régebbi korok gondolkodói még képesek voltak a korukban érvényes tudományosság ideáit követve beszélni a természetről. Legalábbis az első filozófusok tevékenységétől, az i. e. VII. századtól kezdődően, számos mű született a természet leírásának, megértésének szándékával. Hérakleitosz, Arisztotelész, Aquinói Szent Tamás, vagy akár Galilei, Newton és Holbach sok műve sorolható ebbe a körbe.

Ezeket a műveket ma is egyértelmű elismertség és általános tisztelet övezi. De vajon miben térnek el e munkáktól Hegelnek, Schellingnek vagy Engelsnek a hasonló céllal keletkezett – de a tudomány képviselői által korántsem oly mértékben elismert – természetről írott művei? További kérdés, hogy hogyan értékeljük a közelmúlt olyan hasonló indíttatású munkáit, mint például Bergson és Whitehead, vagy akár Prigogine, Capra, Hawking, Penrose és Mandelbrot műveit?

Az összes fentebb felvetett probléma a természetfilozófiának is tárgya. Ha mindezeket a többé-kevésbé kapcsolódó kérdésköröket megpróbáljuk összefüggéseikre is ügyelve, együtt figyelembe véve megérteni, akkor valószínűleg természetfilozófiai tevékenységet folytatunk. De mit is nevezhetünk valójában természetfilozófiának? A természetfilozófiát általában a filozófia egyik sajátos részterületének szokás tekinteni – ami sok esetben kevéssé választható külön a filozófiai rendszer többi elemétől. Ha időnként mégis megpróbáljuk a szétválasztást, akkor természetfilozófián a természetre vonatkozó filozófiai jellegű megállapítások valamilyen összefüggő rendszerét értjük. De a természetfilozófiához tartozónak szoktuk mondani a különféle természettudományok sok olyan feltevését, elképzelését, következtetését vagy eredményét is, amelyik az adott tudományterületen túlmutató, általános érvényességre tarthat igényt.

A filozófia fontosságáról

Sokak szerint a filozófia az az alaptudomány, amely a létezők érzékfeletti összetevőit, összefüggéseit és végső alapját az ész természetes fényében kutatja. Tárgya mindaz, ami van, ami különbözik a semmitől. Mindazt, ami valamilyen módon megvan, a bölcseletben a létező, a létezés, a dolog, vagy a valóság kifejezéssel jelöljük. A filozófián keresztül létezővé válik minden, ami érzékelhető, elképzelhető és fogalmilag megragadható.

Forrás: dr. Kampis György: Előadások a természetfilozófia történetéből