Kísérleti módszer

A kísérleti módszernél a kutató körültekintően szabályozza a feltételeket (a helyzet különböző változóit) – gyakran laboratóriumban –, és méréseket végez, hogy a változók közötti kapcsolatokat fedezzen fel. A kísérletvezető megpróbálja állandó szinten tartani a környezeti változókat, hogy csak az őt érdeklő tényezők változásait vizsgálhassa. A kísérleti módszerben megkülönböztetjük a függő változót és a független változót. A független változó, amit a kísérletvezető manipulál, míg a függő változó a kísérleti személyek viselkedésétől függ. Például független változó lehet, hogy valaki mennyit aludt előző éjszaka, és függő változó lehet, hogy a következő nap milyen a tanulási teljesítménye. Ha minden más körülményt állandó szinten tartunk, akkor megfigyelhetjük, hogy van-e összefüggés a két változó között, vagyis az alvásmennyiség hatással van-e a tanulási teljesítményre. A legegyszerűbb kísérleti elrendezés, amikor a kísérletvezető egy független változót szabályoz, és annak egyetlen függő változóra gyakorolt hatását vizsgálja. Van olyan kísérlet is, amelyben csak egyetlen feltétel hatását vizsgálják. Ilyenkor a legjobb az, ha egy kísérleti csoportot a feltétet jelenlétével és egy kontrollcsoportot annak hiányában tanulmányozunk (például egy új oktatási módszert bevezetnek egy osztályban, míg a másik a hagyományos módszerrel tanul tovább, majd összehasonlítják őket az év végén).

Korrelációs módszer

Korrelációs módszert használunk, hogy meghatározzuk: egy befolyásunkon kívül eső változó összekapcsolódik-e, azaz korrelációban van-e egy másik, minket érdeklő változóval. A korreláció (az együttjárás erőssége) pozitív vagy negatív lehet. Pozitív a korreláció két változó között, ha az egyik növekedésével együtt a másik is nő, és negatív, ha az egyik növekedésével a másik csökkenése jár együtt. A korreláció értéke 0 és 1 között változik: az 1 jelenti a tökéletes kapcsolatot (vagyis az egyik változó ismeretében 100%-os biztonsággal meg tudjuk mondani a másik változó értékét), míg a 0 jelenti a kapcsolat teljes hiányát. A pszichológiai kutatásokban a 0,6 vagy ennél nagyobb korrelációt erősnek tartjuk (0,7 például a korreláció a 7 éves és a 18 éves korban felvett intelligencia teszt eredményei között; míg 0,5-ös a korreláció egy szülő és gyermeke felnőttkori magassága között). A kísérleti módszerrel szemben a korrelációs módszer csupán a változók összefüggését mutatja ki, de azok ok-okozati viszonyáról semmiféle információval nem szolgál (csak azt tudjuk, hogy két változó együtt változik, de azt nem tudjuk, hogy melyik változó okozza melyik változását, vagy az is lehet, hogy egy harmadik, külső változó felelős mindkettő változásáért). A korrelációs módszer egyik közismert használata a tesztek alkalmazása, amelyek valamilyen képességet, teljesítményt, vagy más pszichológiai vonást (tulajdonságot) mérnek. A teszt fontos eszköz a pszichológiában. Nagy mennyiségű adat begyűjtését teszi lehetővé úgy, hogy csak minimálisan zavarja meg az emberek mindennapi életét, és laboratóriumi eszközöket sem igényel.

Megfigyelés

A pszichológiában számos kutatás kiindulópontja az állati és emberi viselkedés pontos megfigyelése. A megfigyelés lehet közvetlen (amikor ténylegesen megnézzük, hogy az adott viselkedés mikor és hogyan zajlik le), és lehet közvetett (például amikor egy kérdőív segítségével gyűjtünk adatokat az emberek viselkedési szokásairól). Kérdőíveket használunk politikai vélemények, fogyasztói preferenciák, egészségügyi szokások, és számos egyéb kérdés vizsgálatánál is. A megfelelő felméréshez gondosan kipróbált kérdőívre, kiképzett kérdezőbiztosra van szükség, valamint az átlagot jól képviselő (bemutató) reprezentatív mintára, akikkel a kérdőívet kitöltetjük. Ugyanakkor ez a módszer érzékeny a torzításokra, hiszen az emberek megpróbálhatják magukat kedvezőbb színben feltűntetni. A tudományos célú életrajzokat nevezzük esettanulmányoknak. Ezek fontos források az egyéneket tanulmányozó pszichológusoknak. A legtöbb esettanulmány úgy készül, hogy egy személy életrajzát rekonstruáljuk annak alapján, hogy mire emlékszik, és hogy milyen feljegyzései vannak életéről.

A pszichológiai kutatás etikai kérdései

Az etikus bánásmód első elve a minimális kockázat elve, vagyis a vizsgálati személyeket nem tehetjük ki nagyobb kockázatnak a pszichológiai kutatás során, mint amilyennel a mindennapi életben is találkoznának. A kísérleti személyt nem érheti fizikai bántalom vagy károsodás. Az etikus bánásmód második elve az informált hozzájárulás. A személyeknek önszántukból kell részt venniük a vizsgálatban, és lehetővé kell tenni, hogy hozzájárulásukat bármikor bántódás nélkül visszavonhassák. Időben előre minden olyan mozzanatról be kell nekik számolni, amelyről azt lehet gondolni, hogy befolyásolja együttműködési hajlandóságukat. Az etikus kutatás harmadik elve a személyiségi jogok elve. A személyről a kutatás alatt gyűjtött információt bizalmasan kell kezelni, hogy ahhoz ne férhessen senki hozzá a személy beleegyezése nélkül.

forrás: Majoross Kinga: Altalanos-pszichologia-jegyzet